Opticnet a szakértő látszerészek csoportja

Ön itt áll: Magazin Cikkek Szemüveges mesefigurával Eurodisney-be

Szemüveges mesefigurával Eurodisney-be

Gyermek rajzverseny fődíj átadásA nevelőszülőknél élő 12 éves somogyi kislány nyerte a pályázat fődíját. Csókás Cintia Tamarával pénteken felszáll a párizsi járat, a kislány Eurodisneybe indul.

Hol elsápadt, hol teljesen elvörösödött, időnként a nevelőszülő ölébe bújva próbálta leplezni izgatottságát, majd a székre visszaülve tördelte a kezét: Csókás Cintia Tamara láthatóan még akkor sem hitte el, hogy megnyerte az Opticnet fődíját, egy a Párizs melletti Eurodisneybe szóló utat, amikor már csak a kötelező formaságok választották el, hogy kézbe vegye a repülőjegyét. Aztán amikor Nagy Csabáné optikus, a pályázatot kiíró cég társult tagja a 12 éves kislány elé lépett egy óriási csokor virággal, Cintiánál majdnem eltört a mécses.

Pénteken kezdődik az életre szóló párizsi kaland

- Amikor felhívták, nem is akarta elhinni, hogy háromezer-ötszáz pályázó közül pont ő nyerte a fődíjat – magyarázza Takács Emese, Cintia nevelőanyja. – Először még az is felmerült, hogy nem utazunk, a sajátunk mellett ugyanis hat gyereket nevelünk, nem tudunk csak úgy Párizsba utazni.

- Az első izgalom elmúltával aztán persze elrohantak útlevelet készíttetni, megszervezni a pesti utat is, hiszen Ferihegyre is el kell valahogyan jutniuk, s bizony még eurót is váltani kell, legyen némi zsebpénze a szerencsés kislánynak. Aki a Mesefigurák szemüvegben pályázatra küldte be egy mesecsatornáról ismert figura általa továbbképzelt rajzát.

– Az iskolában mondták, olyan jól sikerült, hogy érdemes vele pályáznom – meséli a még mindig zavarban lévő Cintia. – Aztán, amikor kiderült, hogy nyertem, a barátnőim nem is akarták elhinni.

Most persze már irigykednek, hiszen Cintia egy hosszú hétvégét tölthet el Párizsban, illetve Eurodisneyben.
– Voltam már Horvátországban, Görögországban és Ausztriában – teszi hozzá –, de ez más lesz. Ráadásul repülőn sem ültem még, csak egyszer helikopteren a kecskeméti repülőnapon. Az interneten már nézegettünk képeket Eurodisneyről, de legalább annyira szeretném megnézni az Eiffel-tornyot is. Amúgy még mindig nem hiszem el, hogy utazhatok.
Péntekig még hitetlenkedhet, aztán Ferihegy 2-ről felszáll vele a párizsi gép...

Forrás: Somogyi Hírlap

Opticnet központi iroda

Cím: 1143 Budapest,
Hungária körút 67. 1. emelet
Telefon: +36 70 520 4220
E-mail: info@opticnet.hu
Skype: opticnet.hungary
Közösség: Twitter, Facebook

Szavazás

Milyen szemüveglencsét visel Ön?





Eredmények

6x Opticnet garancia

Opticnet 6x garanciarendszere biztosítja, hogy Ön mindig kimagasló minőségű terméket és szolgáltatást kapjon üzleteinkben. Bővebben... opticnetgarancia
Share/Save/Bookmark