Opticnet a szakértő látszerészek csoportja

Ön itt áll: Magazin Rólunk írták Először járt Vácon A Nagy Látásteszt szűrőbusza

Először járt Vácon A Nagy Látásteszt szűrőbusza

a nagy latasteszt logo ujVácra érkezett a Nagy Látásteszt szűrőbusza. Az országos programnak köszönhetően szerdán ingyenes vizsgálatokon vehettek részt az érdeklődők a Földváry téren üzemelő kisbuszban. Az akció célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét a szem egészségének fontosságára.

Már a reggeli kezdés előtt is nagy érdeklődés övezte a váci ingyenes látástesztet, melyre délután 5 óráig várták a jelentkezőket. Koncz Andrea optometrista híradónknak elmondta: fontosnak tartották, hogy Vácra is elérkezzen ez a szolgáltatás, hiszen korábban ebben a régióban ez nem volt elérhető. Egy rövid adatrögzítést követően bárki részt vehetett a vizsgálatokon, melyek mindössze pár percet vettek igénybe.

"Arról szól ez az egész nap, h szűrőjelleggel megnézzük az emberek látásélességét, jelentős kérdéseket teszünk fel az egészségügyi állapotukra vonatkozóan, ugye a látást befolyásolja a cukorbetegség, a vérnyomásproblémák. Tehát ezt körüljárjuk a szűrőbuszon, és ezt követően az üzletben pedig pontos szemészeti vizsgálatnak vetjük alá a jelentkezőket, pontos korrekció meghatározást végzünk, és szaktanácsainkkal segítjük a látáskorrekciót, a szemüveg elkészítését" - mondta Koncz Andrea a Földváry Optika üzletvezetője.

A Nagy Látásteszt szűrőbusza már 4 éve járja az országot, azóta közel 120 helyszínen több mint 12 000 ember látását ellenőrizték a szakemberek. Koncz Andrea kiemelte: sajnos a tapasztalat Vácon is azt mutatja, hogy kortól függetlenül nagyon sokan szorulnak látáskorrekcióra, többek között a helytelenül beállított szemüveg viselése miatt. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy legalább kétévente végeztessünk vizsgálatot szemeink egészsége érdekében.

 

Opticnet központi iroda

Cím: 1143 Budapest,
Hungária körút 67. 1. emelet
Telefon: +36-1-391-0225
Fax: +36-1-391-0226
E-mail: info@opticnet.hu
Skype: opticnet.hungary
Közösség: Twitter, Facebook

Szavazás

Milyen szemüveglencsét visel Ön?





Eredmények

6x Opticnet garancia

Opticnet 6x garanciarendszere biztosítja, hogy Ön mindig kimagasló minőségű terméket és szolgáltatást kapjon üzleteinkben. Bővebben... opticnetgarancia
Share/Save/Bookmark